Első nekifutás
Merthogy szombatra terveztem ezt az instant kört. Aztán már valahol Miskolc körül elengedtem a témát. Szakadó eső, ami nem is lenne gond. A gond a technikával lett volna. Kézben tartott telefonos GPS követés szakadó esőben olyan helyen amit nem ismerek. Így újratervezés eredménye egy pálya eleji bejárás lett Királyrétig. Eláztam, elsarasodtam, de a technika is kb. eddig bírta volna. Az utolsó 2km-en már be volt párásodva, saras is volt. Na de mit is várhatunk egy genotermbe csomagolt telefontól? Ez így ~15 km lett, de bejártam a legfigyelősebb részeket (el is kavartam vagy 3szor). Jó kis ragadós sarat is alig bírtam kb. megszabadítani a cipőmtől. Teljesen lemosni pedig csak kerti magasnyomású slaggal lehetett.
Technika
Lepattintott Huawei telefon, ami túra GPS-kènt még kiválóan alkalmazható. Locus offline térkép és app. A szervező Srác ajánlotta, ezzel nem is volt gond!
Második nekifutás
Foglalkoztatott a dolog na, nem tagadom. Elkezdtem valamit amit be szeretnék fejezni. És erre csütörtökön meg is adatott a lehetőség! I
Időjárás
Napsütötte. Sőt, napközbenre 31 fok. Na akkor ez korán indulós party lesz. 6 óra előtt rajtoltam, felhős, napos nagyon kellemes időben.
Eger-Kiralyrét szakasz
A bejárt. De milyen könnyű volt tapadós sár, csuron vizes susnyás nélkül. Úgy el is ment ez a rész és tök örültem, hogy emlékeztem merre kell menni. Ettől függetlenül ez egy figyelős rész, kis olykor jelöletlen ösvényekkel. A szakasz érdekessége, még az elején egy tanyánál 3 ló szabadon volt az úton. Elmentem mellettük, 2 rám se bagózott, az egyik elindult utánam kemény 10 m-t kb. Szerintem ők is csak néztek ki futkos is hajnalban? A Kaptár kő is tetszett. Itt nem volt durva emelkedő, ez a bemelegítő rész.
Királyrét-Síkfőkút
Széles, egyértelműen jelölt utak. Tájékozódás szempontból könnyű rész volt. Volt benne aszfaltos rész is, de nem vészes. Ebből a szakaszból ami emlékezetes, a Noszvaj melletti bánya és onnan a látkép azt nagyon lájkoltam. Szépek voltak az erdei részek. És megdöbbentően meredek út vezetett le Síkfőkútra, ahol hétvégi házak voltak az út mentén. Hogy egyes házakhoz hogy lehet feljönni autóval... Itt nem csak jogsi kell, meredekségi vezetési egyetem ;-)
Síkfőkút-Várkút
Azt tudtam hogy kb. 17km-ig emelkedik bruttó a túra, és hogy ezen a szakaszon lesz a kicsúcsosodás, de azért ez meredekebbre sikerült, mint előzetesen képzeltem. Mindegy mentem, mert jó ütemben lehetett haladni a meredekség ellenére. A cipő szépen kapaszkodott, csak menni kellett (mert én itt bizony csak mentem).
Várkút-Eger
Na azért itt már arra számítottam, nem lesz annyi felfelé, de azért még akadt. Annyira már nem meredek, csak a túra vége felé már kevésbé jóleső. Viszont a látvány kárpótolt. Le lehetett látni Egerre, pazar volt tényleg. A lefelé"út" kicsit meglepett, de ha azt mondja a Locus , hogy ez az irány, ám legyen. Köves meredek rész volt ez. Pár száz méter után aztán visszaváltott földes-köves ösvényre. Sok olyan rész volt itt, ami a Budai-ra emlékeztetett. A végén volt még egy emelkedő, de azzal már úgy voltam, hogy ám legyen... De amúgy nem hiányzott. Viszont tudtam, hogy közel a cél, ez hajtott.
Szerkó
Salomon sense ride 2 pipő, 2 Btwin kerékpáros felső (a zsebek miatt), Kalenji futó fejkendő, Kalenji futó nadrág, Kalenji futó hátizsák, Lidl-ös futó zokni, Kalenji kompressziós szár. Salomon-ban továbbra is fáj a lábam egy idő után :-(
Frissítés
1 l víz 2 fél literes soft kulacsban, 2*2 dl iso kis kulacsban (erre kellett a sok zseb) . 1 Aldi gyerek gyümölcs püré is lecsusszant. A folyadékot nagyon kicentiztem...
Adatok
25,82 km
830 szint
2:49:44 - jelenleg női pályacsúcs
Köszi Bükktrails, fun-ná tettètek a csütörtököt!