Amikor először csábított el egy futóbarátom terep versenyre (Szimpla élmény 2017), azt mondtam utána, hogy „soha többé”! Ááá, de azóta megtanulta az ember, hogy a „soha nem mond, hogy soha” mondásnak van azért talán alapja. 

Egyre jobban kezd érdekelni a terepfutás. Sokat olvasok ezzel kapcsolatban. Érdekelnek a terepfutók. Lenyűgöznek az eredményeik. Nagyon különleges a terepversenyek hangulata, kicsit olyan rock&roll-osabb, alterebb, mint az utcai futásé. Gyönyörű helyeken futnak a terepes kollégák.  Tetszik ám ez a miliő.

Aztán, hogy ez csak kezdeti fellángolás, majd múló hóbort vagy futási repertoárbővítés, azaz az utcai versenyek megtűzdelése 1-1 terepversennyel, az majd kiforrja magát. Mindenesetre lépéseket is tettem e-felé az új irányzat felé:

Új terepcipő beszerzés (Salomon SpeedCross4) – pipa

Csúszásgátló (szerintem) hólánc beszerzés (Veriga Run Track)  - pipa

A meglévő terepcipőm igazán cudar körülményekre nem volt alkalmas, bár 2 versenyen, 1 túrán és jó pár Tokaj felfutáson jó szolgálatot tett (Asics Kanaku), de ha volt lehetősége rá, hamar beázott. Nem úgy tartotta a lábamat, ahogy a terep megkívánta és a tapadási képességei is hagytak néminemű kívánnivalót maguk után.

Tervben van januárban egy bükki túra, ami futva is teljesíthető. Be vagyok nevezve a Bodri Trail szerényke kis „S” távjára, ami szerintem télen, tapasztalatlanul számomra elég lesz.  És ráadásként – ha már így belejött az ember a nevezgetésekbe – a Bükki Kilátások Sprint távjára is elküldtem a nevezési díjat…

Akkor kellene szintes, terepes edzéseket beütemezni? Erősen ajánlott ;-)