Terepfutásnak indult... Lett belőle csúszkálós, hegymászós, szètfagyós (augusztus aha...) kb. 12 órát vizes cipőben tengődős de a vègèn a benevezett távon vegigèrős teljesítmény túra. Amikor egy láncba kapaszkodsz 2000 mèter magasan, ömlik a nyakadba az eső a hegyről, ès a közelben becsap egy villám... De a táj szépsége, a társaság, na meg az azóta eltelt 2 nap életre szóló élménnyė változtatta a történteket.
Pènteken indultunk ketten Nyíregyházaról. Út közben jutott eszébe a futócimbinek, Tominak, hogy neki még kell venni kesztyűt, hogy ne csússzon a keze holnap a láncon. Na, ha ő vesz, veszek én is. A miskolci Decathlonban biztos nèztek, hogy 35C°-ban miért veszünk kesztyűt (nooormalis?!). De hogy én milyen hálás vagyok ezért a vételért Tominak! Este érkeztünk Smokovec-re. Remek szállásunk volt a Penzion Sibiri-ben. Érkezés után csucsu, mert másnap hajnalban indultunk a túrára.. 5:00kor indult a busz Lomnicrol. Atvittek minket Zakopaneba a rajtba. Ott már gyülekeztek felhők, de a jófej emberek is, ami fontosabb volt. 
Rajt utan 5 perc múlva már kezdett is esni, de úgy igazán. Az első szakaszon egy kis erdős részen mentünk felfelé, kövekkel volt kirakva, de az esőtől igencsak csúszott. Volt mellette egy kis földes rész, azon könnyebb is volt menni. Út közben egy 3 fős társaságba csöppentem. Sikvideki srácok voltak from Makó, ott röhögtünk egymáson, hogy mit is keresünk mi itt. Elég gyorsan eltelt az idő velük az első menedékházig. Ott nem sok időt töltöttünk, pecsèt, egy kis kajcsi és go tovább. Ha már futó blog, kb. 200 métert futottunk idáig az 5km-ből... És annyit elárulhatok, hogy ezután sem futottunk a hegyen. 
Tudtuk, hogy jön lassan a láncos rész. Természetesen mint a filmeken, ahol kell a drámai körítés, oda tesznek. Na ide tett az élet. Legnagyobb zuhèban, egy kis villámlással megkoronázva lehetett szerencsénk a legnehezebb részen felkapaszkodni a Zawrat Hágóra. Mikor csak a labfejed alatt van egy szikla perem, ömlik a nyakadba a hideg víz, fogod a láncot és nincs erőd felhúzni magad a következő lépésre, na akkor jól jön egy segítő kéz hátulról... Konkrétan feltolt egy pasi a popimnál fogva. De ha nem tol fel... Lehet még most is ott állok... A felfelé menet közben többször éreztem, hogy elhagy az erő. Kétszer is meg kellett állnom enni, hogy legyen Kraft a továbbiakra. Jó sok karmunka kellett, meg kellett volna karizom, aminek híján voltam. Tomi is mondta, hogy ő is többször volt éhes, mint egy sima terepfutáson. Ilyenek ezek a magas hegyek... Mikor felertünk a Zawratra jött a következő meglepi, jó erős szél formájában. A vizes ruhához ez úgy annyira nem hiányzott, úgyhogy a következő, öt-tavi menedékházig vacogva lèpkedtem a csúszós köveken. Sőt, szégyen szemre a pontőrtöl kérdeztem, hogy ha én most itt kiszállok, hogy jutok le a buszhoz? Aztán szerencsére akikkel a menedékházhoz érkeztem, mondták hogy mennek és döntsem el hogy megyek vagy maradok. Mentem. Addigra az idő is jobbra fordult, segített a jó meleg tea és egy tányér jó meleg paradicsom leves erőre kapni. 
Ezt az utolsó szakaszát a túrának kimondottan élveztem. Egy csajjal végig beszélgettük az etapot a Halas tavi menedékházig. Nagyon szép volt a táj, tátva maradt a szám. 
A Halas tóhoz érve, közölte a pontőr, hogy ezen a távon (Zawrat 15 km) én vagyok az első. A többiek hiába hamarabb érték ide, nem erre a távra neveztek, és itt adták fel. Ettől függetlenül a feladás megkönnyebbült érzését nem győzték hangoztatni és biztos ami biztos egy kis sörrel megünnepelni. És akkor elérkeztünk az út futás szempontjából fénypontjahoz! Lefutottunk a parkolóház aszfalton!!! 8km! De jó volt. A makóiakkal nyomtattuk, volt aki megtapsolt minket. A többiek ott röhögtek a lefelé futás közben, hogy "igen, királyok vagyunk, feladatuk". A parkolóban aztán gyülekezett a társaság, rajtam kívül, akikkel legalábbis beszéltem, mindenki feladó volt. Kemény volt ezzel az időjárással az a láncos rész, és még lett volna egy kb. 1,5ször ilyen, és azt senki nem szerette volna újra átélni... (Rysy)
A buszról Lomnicrol szálltam le (hogy a vizes zoknit ne kelljen újra felvenni, mezítlábas cipő kombóban, fuuuuj...). Innen "Elektricskával" mentem át Smokovec-re, onnan pedig elgyalogoltam a szállásra. Tomiek kb. 1 óra múlva jöttek, végignyomták a 40 kilit, állatok (a szó jó értelmében). Másnap reggel még levezetèskèpp nyomtam 10km-t aszfalton, de még így is összejött 200 m szint!
Így visszagondolva már hatalmas élmény volt! Gyönyörű a Tátra. Ha nem is láncozni, de kirándulva futni bármikor szívesen visszajövök!
