Indulás

Csütörtök reggel fél 9kor indultunk Salzburgba lö Kabalasrol. Belus Tomival mentünk az Ő autójával, tök rendes volt értem jött és indult a mandula Salzburgba � Sima volt az utunk, se egy dugó, se egy baleset. A szállásom máshol volt mint a Tomiè. Kidobott Salzburgban, ő ment tovább a haverjahoz, aki még fél órányi autóútra volt. A szállásom egy kis panzió volt igazi osztrák haz, muskátli, Kistemplom, rendezettsèg, nagyon rendben volt!

-1 nap

Péntek reggel persze elmentem egy 10k-s körre. Egyrészt érdekelt nagyon a város és amit aznap reggel láttam, hát az �. Futás után reggeli a hotelben. Ettem teljes kiőrlésű kifli valamit, amit még jó hogy most ettem, mert tudtam, hogy liszteset ma már többet tuti nem (arrivederci pasta pomodorro, mint verseny előtti feltöltés...). Úgy puffadtam tőle �. Na reggeli után go minden város legfőbb nevezetességèhez, a stadionhoz �️. RedBullSarzburg, körbe plexi volt így be lehetett látni, jól kitalálták �Délután meg volt beszélve hogy talizunk a rajtcsomag felvételnèl. Pikk pakk megoldottuk, aztán kávé aztán go home vízszint pihi. Na sikerült összehozni >43000 lépésszamot... Hulla voltam. Gratula magamnak. Viszont ez megint egy jó lecke, verseny előtt többet ilyet neee... Még most ugye belefért de egy maraton előtt ez durva lett volna.

Salzburg Mozart � félmaraton

Szombat reggel 2 magyar futó sporttárs csajjal mentem a Shuttle buszhoz, ami Salzburg főterètöl indult és elvitt minket Koppl-ba, a félmaraton rajtjahoz. Tomi rajtja a 103 km-en már hajnal 5kor megvolt, Ő mar akkor órák óta tolta � A Shuttle busznál találkoztunk azokkal a srácokkal, akikkel korábban Strava-n már felvettük a kapcsolatot. Együtt bandaztunk a buszon és a rajtnál is. Aztán rajt előtti 30 perces sorban állás a női toalett elött... � Verseny elötti szokásos programpont. De eldumaltunk a csajokkal, úgyhogy elment gyorsan az idő. Mehettünk is egyből rajtolni szinte. Osztrák szervezés szóval pontban 10:00kor �

A rajt után egyből viszonylag egy hosszabb betonos szakasszal kezdődött a menet. Viszont felfelé, úgyhogy azért a pulzusom kereste a testemmel az összhangot. Úgy elment az eleje a mezőnynek, nem bírtam velük menni egyáltalán. Viszont ahogy az lenni szokott by me, 5km után kezdett minden beállni a helyes kerékvágásba. Folyamatosan ittam/kortyolgattam (reggelire azért elbaltáztam, hogy ettem kukoricapelyhet is a zab mellé, azt pont nem kellett volna a só -amit amúgy kerülök- most próbált utat törni magának. Tiszta sós volt mindenem, meg joooo szomjas is lettem aaa mindig a megszokott reggelit kell tolni, alap �). Mivel ez már a kemény MÁSODIK terepversenyem volt, már volt némi nemű viszonyítási alapom. Azt az első esetben nagyon nehezen emésztettem, hogy bizony bele kell néha gyalogolni a témába. Most már ezt elengedtem, sőt, mikor láttam, hogy az előttem lévő, jóval rutinosabbaknak tűnő futók is már gyalogoltak, akkor én Nyíregyháza sikvidèkèről mit vagánykodjak?� => ⛔ Miután ez a hatalmas taktika kikristalyosodott, kezdtem rájönni, hogy egész jól haladok felfelé � Mèg előzgettem is. Na de aztán "le'ről fe', fe'ről le" tényleg, jött a le �Asics GT1000 cipőben (már én is tudom, hogy a T nem a trail-t jelöli a megnevezésben), 183 cm magassággal, rutintalan mozgásomat bio-selfi-botommal (karjaim) korrigálni probalva megkezdődött a verseny vicces része. Vicces annak, aki látta a Pókember-lány (ilyen van? �) mozgásomat. Én nem röhögtem, koncentráltam mint állat, hogy állva maradjak. Csúszott a cipőm a köveken, szerencsétlenkedtem a gyökerek átlépéskor, sorra előztek vissza a kollégák. Aztan megint jött egy fel rész, megint visszaelőztem pár futikát. És akkor ezt játszottuk a célig. Volt egy lengyel csaj, tök aranyos volt, a célba odajött, és ő is mondta, hogy ebben a cipőben egy vicc volt a futasom. Mutatta az ő SpeedCross-szat, na azzal tényleg lehet lefelé hasitani. Szinte stoplis. Az út nagyon szép helyeken vitt. Az erdők, a hegyek majd a város azzal mesès panoramaval gyönyörű volt �

2 frissítő pont volt a 21km-en, de én egyszer sem álltam meg, volt nálam minden. Meg hát 21 km... De azért jó, hogy volt nálam minden. Nevezetesen víz, a zsákomban full tele, szerintem közel másfél lityi le is csúszott. Meg a belgrádi maratonon bevállt az "Anya-fèle" sűrű pektin lötyi. Van benne enerdzsi, és mivel lötyi, hamar hasznosítja a szervezet. Szilárd táplálékot amúgy sem tudok bevinni futás közben. Azért a 2. majd a 3. emelkedő után is belekortyoltam ebbe a pektin cuccba, nehogy elfogyjak a végére. � Frissítések után (és itt értsd a vízből való kortyolgatásokat is) erőre kaptam. A pálya vége felé már több olyan szakasz volt, ahonnan lépcsők vezettek le vagy fel. A "le"-nèl ez kifejezetten jól jött, könnyebb volt kapkodni a lábamat, mert a lépcsőn nem csúszkált. Felefele a lepcsőzès hát az ugyanolyan fèszkesfene mint lépcső nélkül �

A jelölés az úton végig jó volt (ha még én sem tévedtem el, az már valami), de mikor már a városban voltunk, azért jól jött, hogy volt már helyismeret, mert vagy a jelölést nem erőltették már túl ezen a szakaszon, vagy a turisztok miatt az útvonalat biztosító emberkèket elég nehéz volt kiszúrni. De a cél tudtam hol van, úgyhogy nagy gáz nem volt. A befutonál egy finisher-es szalagot is kifeszítettek és azon lehetett átfutni. Sőt, egyből készítettek a célba érkezőkről fényképét, és azt a befutó éremmel együtt át lehetett venni. Hatalmas ötlet! Ami az eredményt illeti. Mivel terep verseny volt, (meg amúgy is de itt még annyira sem...), nem voltak elvárások. Vagyis de, beérni egyben a célba (1 esés, 1 kiszakadt futogatya pont belefér). Ehhez képest nagyon elégedett vagyok az eredménnyel (meg ahhoz képest hogy mennyit edzettem hegyen...)! 2:31 és 6. helyezés a női mezőnyben (60 nevezőből, 58 cèlbaèrkezőből). Verseny után zuhi a szálláson. Majd a magyar csajok indultak vissza Budapestre, de előtte tök rendesek voltak, kitettek a városban, mert én meg innentől vártam Tomit. Ő is célba ért, nem kis nehézségek (a lá gyomor) és kitartás árán! De hát ő profi, megcsinálta, teljesítette a 103 km-tol (crazy bitch �). Utana hessz, hosszan, kényelmesen, bandázósan (Stravas Bali, Tomi, részben Muhari Gabi). Jo ez a terepfutás, csak kár hogy nem bírom. � De azok a helyszínek, azok az emberek, az a feeling, ami egy ilyen versenyen van, az aaa nagyon frankó, imádom!

Na de előre a következő bevetésre. Felkészül Garda tó, sík maraton, október. Addig is ��