Miért pont Belgrád maraton? Mert közel van, könnyen megközelíthető a lá infrastruktúra, megfizethető, még nem jártam ott. Vonattal mentünk Budapestről a röpke 8,5 órás út jó társaságban hamar eltelt. Az út alatt bőven volt időnk feltérképezni a másnapi maratoni pályát, a frissítő pontok helyzetèt. Kedves futotarsammal Pifuval, és barátnőjevel vágtunk neki az útnak.
Maratont Pifu és én futottunk. Miután megérkeztünk Belgradba a szállás elfoglalása után egyből mentünk a versenyközpontba felvenni a rajtcsomagunkat. Nagyon jó helyen volt a szállásunk, mind a rajthoz, mind a versenyközponthoz olyan közel, hogy gyalog tudtunk mindenhová közlekedni, különösebb erőfeszítés vagy fáradtság nélkül. (Ami egy maraton előtt nem árt). A versenyközpontban hamar fel tudtuk venni a rajtcsomagunkat. A maraton standjánál nem állt senki ellentétben a több standos félmaratonosokeval. Miután felvettük a rajtcsomagunkat én visszamentem a szallasra vacsorázni (zab, mint utolsó vacsora, na jó mint mindig �) és pihenni égbe tett lábbal. Mindent kikészítettem másnapra, bekevertem a "mixemet" (2 kis kulacsba gránátalma lè, só, kalcium, mg, kávé, C vitamin) és már csak aludni kellett. Nyugodt voltam, simán el tudtam aludni és jól is aludtam. �
Reggel csak bele kellett mindenebbe ugranom, kiskulacsomat a biciklis felsőbe hátra betettem és sétáltunk a rajthoz. Szinte már rutinból ment ez a rituálè, de mivel egy maraton az maraton, aprólékosan átgondoltan hogy minden megvan-e , de tudtam hogy igen. A rajtnál vártunk vagy 3/4 órát, de én ilyenkor szeretem nézni a többi futót, megnyugtat, szóval eltelt az idő.
Eljötta rajt pillanata, Pifuval sok szerencsét kivantunk egymásnak és indulás. Hiába viszonylag előre sikerült beállni a rajtnál, nem elég előre. Az első 2 km a kerulgetesrol, helyezkedésről szólt. Viszont utána fel tudtam venni a saját tempomat (èrtsd, rá se néztem az órámra, mindig erzesbol megyek, amennyit bírok, annak függvényében, amennyi mèg hátra van). 12km-ig kb. minden rendben ment. Nagyon megnyugtatott, hogy flakonban adták a vizet, így el lehetett vinni, magamra lehetett önteni a maradékot, mert a következő frissítő ponton tudtam, hogy lesz utánpótlás. 12 km-nel jött egy híd, nagy, a Száván átívelő, ezért fel kellett rá futni. Pulzusomat meg is dobta és ebben a melegben nem esett jól. A hídon komolyzenet játszó zenekar némi nemű lelki segítséget azért jelentett, de az egy nehéz rész volt szamomra. Előzetesen úgy terveztem, hogy majd csak 20 km körül frissítek a kis saját mixembol, de már 16 km körül éreztem, hogy kell. Onnantól folyamatosan kortyolgattam a mixemet, a vizet, locsolták a fejem, viszont éreztem hogy jól vagyok és jól haladok a nagy meleg ellenére is. 20 km körül utolertem egy nőt akit látványosan 2 pasi kísért. Mikor megelőztem őket, vmit egyeztettek, de hagytak elmenni. 2-3 km múlva vissza is előztek, akkor meg én nem akartam a vállalt tempomtol eltérni, mert sok volt hátra. Jól döntöttem, mert 30 km körül megint megelőztem őket, és akkor már nem is tudtak újra megelőzni. 30 km-nel betoltam a jó előre betervezett L-karnitin ampullam. 36km-ig úgy mentem, hogy szinte repültek a km-ek. 36-tol azért már kezdődött a matek, meg az önamitas. 6 km az már csak 2x3 km, az már csak kb. egy Tesco Kabalas... Innentől nagyon kellett koncentrálnom minden mozdulatokat, és hogy tartani tudjam a tempom. Se több se kevesebb csak ebben a tempóban a célig úgy, hogy az utolsó 2km emelkedik. 38 km körül aztán megint utolértem egy nőt kísérővel, 39 km körül megegyet. De csak a tempomat akartam tartani. Gyorsítani semmiképp sem. Hátra nézni sem akartam, gondoltam, (meg a bringás közvetítésekbol tudom, hogy az rossz omen) ha akkor nem bírtak sebességet váltani, mikor lehagytam őket, nem 40km-nél az emelkedőn fognak visszajönni rám. Az emelkedőre, - mivel szamitottam, és rosszabbak képzeltem el, - viszonylag könnyen felmentem. "Na, a nehezén már túl vagyok " gondoltam. Tudtam hogy nagyon közel a cél. Befordultam a célegyenesbe. Megláttam egy kék kaput. Aaa gondoltam ott a cél �. És NEM ��. Még jött vagy 2 kapu... Nyomtam ahogy bírtam, tiszta darabos volt a mozgások, hát nem mosolyogva futottam be. Sőt, most először éreztem egy pici hányingert, amin szerencsére hamar túl tettem magam. Lattam az időm az órán, 3:30:17. Tudtam, hogy ebben a melegben mindent megtettem , úgyhogy összességében elégedett voltam. Felvettem a befutó csomagot, ittam, nyújtottam.
Ittam, ittam, ittam majd vártam Pifut. Ő is szerencsésen befutott, bár neki már 18km-tol elkezdett fájni a sarka szóval ő inkább vegighuzta magát a pályán. De nem adta fel, ami néha nehezebb, mint maga a teljesítés! Aztan mikor visszatértünk a szallasra, akkor tudtuk megnézni az eredményeket. A 35-39 ėves korosztályban 1., összetettben 5. lettem a női mezőnyben. Nagyon meglepett, hogy ennyire elől végeztem, de nagyon boldog voltam. Különösen azert, mert tényleg a végéig nyomtam, és az utolsó 2 női versenytarsamat már közel a 40km-hez sikerült megelőzni, egyszerű, "tartsd a tempó" taktikával. Következő verseny Salzburg terep félmaraton, ami a turistaskodasrol fog inkább számomra szólni.
